Mozaikcsaládunk lett – Hogyan tovább?
Mozaikcsaládról akkor beszélünk, amikor egy pár közös életet kezd, és az egyikük vagy mindkettőjük korábbi kapcsolatából származó gyerekek is részei lesznek az új családnak. Ez a folyamat egyszerre kihívás és örömteli.
Bármennyire is nehéznek tűnhet az elején, nyitott kommunikációval, tisztelettel, szeretettel és türelemmel erős köteléket alakíthatsz ki nevelt gyermekeiddel, így végül egy harmonikus és szeretetteljes új családot építhettek.
A gyerekek reakciói
Míg te szülőként izgatottan várod az új családod létrejöttét, a gyerekeid vagy az új párod gyerekei talán nem osztoznak ebben az örömben. Ők inkább bizonytalannak érezhetik a változásokat, és aggódhatnak a vér szerinti szüleikkel való kapcsolatuk vagy a mostohatestvérekkel való együttélés miatt.
Egyes gyerekek ellenállhatnak a változásoknak, míg te szülőként csalódott lehetsz, ha az új család nem működik azonnal zökkenőmentesen. Bár a családok egyesítése ritkán egyszerű, az alábbi tippek segíthetnek átvészelni az első nehéz időszakot.
A kulcs a tervezésben rejlik
Miután túléltél egy fájdalmas válást vagy veszteséget, majd sikerült új szerelmi kapcsolatot találnod, gyakran nagy lehet a kísértés, hogy szilárd alapok lefektetése nélkül rohanj egy újabb házasságba. Fontos, hogy adj időt magadnak, a partnerednek és a gyerekeknek, hogy megszokjátok egymást, a házasság és az új család alapításának gondolatát. Tervezz előre, és vedd figyelembe a következő szempontokat:
A túl sok változás nyugtalaníthatja a gyerekeket
A mozaikcsaládok rendszerint akkor érik el a legnagyobb sikerarányt, ha a pár a válás után legalább két évet vár az újraházasodással, ahelyett, hogy az egyik drasztikus családi változást a másikra halmozná fel.
A családon belüli, bizalmi kapcsolatokhoz idő kell
Ne várd el, hogy egyik napról a másikra mély kapcsolat legyen a gyerekek és közted. Ismerd meg őket. A szeretet és bizalom időbe telik, amíg kialakul.
Új család, új nevelési elvek
Fontos, hogy már a mozaikcsalád tervezésekor megegyezzetek a partnereddel, hogy mik lesznek a közös szabályaitok a gyermeknevelés terén. Valószínűleg nem pontosan ugyanazok lesznek az elvek, mint az első házasságod idején, ezért neked is alkalmazkodnod kell néhány változáshoz. Ha ez sikerül, az simább átmenetet tesz lehetővé.
Ne engedj az ultimátumoknak
Gyermekeid vagy akár az új partnered is hozhat olyan helyzetbe, hogy úgy érzed, választanod kell közöttük. Emlékeztesd őket, hogy mindnyájukat szeretnéd az életedben tudni, ezért nem választhatsz, inkább közös nevezőre kell jutni.
Ragaszkodj a tisztelethez
A szeretetet nem lehet elvárni, és valóban idő kell ahhoz, hogy kialakuljon. Azonban ahhoz mindenképp ragaszkodhattok már a kezdetekkor is, hogy tisztelettel bánjanak egymással a családotok tagjai. Ez nem csak a gyerekek felnőttekkel szembeni viselkedésére vonatkozik.
Így vidd sikerre a változásokat
Egy vegyes család egyáltalán nem olyan dinamikával fejlődik, mint egy hagyományos család. Ha megpróbálod az új családodat az előző mintájára formálni, az könnyen zavarba hozza, frusztrálttá és csalódottá teheti a családtagokat. Ehelyett fogadd el a különbségeket! Emellett fontos, hogy vedd figyelembe azokat az alapvető építőelemeket, amelyek egy sikeres mozaikcsaládot alkotnak:
Szilárd alapok - Enélkül nem lehet kiegyensúlyozott a család. Egy mozaikcsaládban nehezebb gondoskodni a házasságról, párkapcsolatról, mert jóval kevesebb időd van rá, hogy párként alkalmazkodj, mint a legtöbb első házasságban. Ilyenkor egyszerre kell szilárd alapokat építeni a kapcsolatotoknak, és szülőként helytállni.
Mindenki fejlődik - A vegyes család tagjai különböző életszakaszban lehetnek, és eltérő igényeik lehetnek (például tizenévesek és kisgyermekek), emellett az új család gondolatának elfogadásában is különböző lehet a véleményük. Legyetek együttérzőek és türelmesek egymással.
Adj időt magatoknak - El kell telnie némi időnek, míg az új család összekovácsolódik Ehhez arra is szükség van, hogy több időt töltsetek együtt, hogy közelebb érezzétek magatokat egymáshoz.
Megfelelő támogatás esetén a gyerekek rendszerint fokozatosan hozzá tudnak igazodni az új családformához. A te feladatod, hogy nyíltan kommunikálj, biztonságot nyújts számukra, és hagyj nekik elegendő időt a sikeres átálláshoz.